A versennyel az volt a célunk, hogy tovább növeljük cégünk ismertségét, valamint megmutassuk, a fizika -és ezáltal a vállalatunk tevékenysége is - lehet izgalmas, és az egyedi gépek tervezése során ugyanannyira fontos a kreativitás, mint a tárgyi tudás. 


A versenyre 36 csapat jelentkezett, ami azt bizonyította, hogy a gyerekek nyitottak akár a klasszikusan nem annyira népszerű tantárgyakra is, ha a megszokotthoz képest kicsit máshogy szólítjuk meg őket, és a tantárgyi tudásuk mellett a kreatív és egyedi gondolkodásmódjuknak is teret adunk. Bíztunk, illetve bízunk abban, hogy az érdekes feladatokra épült versennyel még inkább a fizika és a műszaki tudományok felé tudtuk irányítani a gyerekek figyelmét, és pár év múlva akár a munkatársaink között láthatjuk viszont őket.


A hétfői döntőbe végül 4 csapat került. Az izgalmas feladatok megdolgoztatták a csapattagokat, és a kreativitásukat, hiszen ebben a versenyben a hangsúly a kreativitáson volt - a jelentkező csapatok a verseny során megmutathatták, a fizika lehet igazán szórakoztató és a kreativitással, az innovatív gondolkodással nyerő alkotások , nyerő megoldások születhetnek. 
A csapatokat az élő döntőben az Alprosys kollégái mentorálták. Köszönjük Csapó Andrásnak, Farkas Ferencnek, Olcsváry Tamásnak és Völgyi Péternek, hogy ők is végig lelkesen, teljes odaadással támogatták csapatukat a minél jobb helyezésért.

 

És hogyan alakultak a helyezések?

1. helyezett Krúdy – Katicák (mentoruk Völgyi Péter)
2. helyezett: Révai - Sittes Elektrotesák (mentoruk Farkas Ferenc)
3. helyezett Lukács – Farkaskölykök (mentoruk Csapó András)
4. helyezett Págisz – Avadak (mentoruk Olcsváry Tamás)

 

Egyik szemünk sír, a másik nevet: sírunk mert véget ért egy számunkra is izgalmas verseny, és nevetünk, mert a rengeteg élmény mellett, amit mi kaptunk, adni is tudtunk, hiszen minden döntős csapat, és az iskolájuk is, értékes nyereményeket kapott.


Reméljük, lesz még folytatás!