MINŐSÉG  |  MEGBÍZHATÓSÁG  |  RUGALMASSÁG

 

Az Alprosys több mint 20 éve Győr egyik meghatározó vállalata, ezért fontos számunkra, hogy gazdasági tevékenységünk mellett szerepet vállaljunk a város társadalmi életében is, többek között a kultúra, a sport és az oktatás támogatásával. E tevékenységünk során célunk, hogy olyan programok megvalósulását segítsük, amelyek értéket képviselnek és értéket teremtenek, melyek közösségeket mozgatnak meg, és főként, melyek fókuszában a fiatalok állnak.

Ezért is döntött úgy társaságunk, hogy az Oxygen Media szervezésében idén újrainduló  Kult-KUPA® verseny mellé állunk.

A középiskolás diákoknak szervezett Kult-KUPA® versenysorozatban mindig egy korszakalkotó téma, vagy személy munkássága adja az aktuális verseny témáját; most Munkácsy élete és művészete áll a középpontban.

Arra bíztatunk mindenkit, hívja fel középiskolás gyermekeik, az ő tanáraik, ismerőseik figyelmét a versenyre, hiszen a remek téma, izgalmas verseny mellett értékes ajándékok is várnak a részvevőkre. A győztes osztály pedig garantáltan egy életre szóló élménnyel fog gazdagodni a debreceni Déry múzeumba szervezett látogatással, ahol megnézhetik a híres Munkácsy-trilógiát is. 

Bővebb információ a versenyről: www.kultkupa.oxygenmedia.hu