5. Alprosys Kreatív Fizikaverseny Döntő
A verseny öt helyszínen zajlott. A feladatok az alábbiak voltak:
Dunakapu téren:
Első feladat, kerékpár irányítás kijelölt pálya mentén. Az irányítás a kerékpárhoz kötött kötéllel történt. Számított a gyorsaság és a hibamentesség.
Második feladat kerékpár kerék felpumpálása minél pontosabban az előírt nyomásra
Radó-Szigeten:
Első feladat tartós izzást előállítani az asztalon található elemek valamelyikével.
Második feladat lufi gyertya feletti melegítése, hogy nem pukkad el.
Harmadik feladat üveglap megemelése megérintés nélkül.
Negyedik feladat egy pingpong labdát tartósan a pohár közepén tartani.
Megyeháza téren:
Első feladat fecskendőre akasztott darabok tömegének a meghatározása.
Második feladat csavarok és anyák párosítása.
Színháznál:
Első feladat négy dobozban a beépített alkatrészek meghatározása a feszültség-áramerősség karakterisztika alapján.
Második feladat egy rajzon megállapítani, hogy az egymáshoz kapcsolódó elemek az elsőtől az utolsóig haladva milyen forgásirányt eredményeznek.
Széchenyi téren:
LEGO robotokkal megépített pályán meghatározott feladatokat végrehajtani.
A Dunakapu téren, a Radó-Szigeten, a Színháznál nagyon jó eredmények születtek.
A Megyeháza téren és a Széchenyi téren nehezebbnek bizonyultak a feladatok, az itt elért pontszámok járultak hozzá erősebben a kialakult szoros végeredményhez.
A készült videók vágása folyamatban van, hamarosan feltöltésre kerülnek. Érdemes lesz újra meglátogatni bennünket!