Alprosys Kreatív Fizikaverseny 2025
Idén is lesz fizikaverseny!
Idén is lesz fizikaverseny!
Elkészült az első videó vágása, ebből már érzékelhető a verseny hangulata. A csapatok vándorolnak a helyszínek között, megoldják a feladatot, aztán vándorlás, újabb feladat. Öt helyszín és sok feladat. Szerencsére a helyszínek között kicsi a távolság. A végén a jól megérdemelt pihenés, a Pálffy étterem teraszán egy jól megérdemelt ebéd. Ebéd után a eredmények kihirdetése […]
A verseny öt helyszínen zajlott. A feladatok az alábbiak voltak:Dunakapu téren: Első feladat, kerékpár irányítás kijelölt pálya mentén. Az irányítás a kerékpárhoz kötött kötéllel történt. Számított a gyorsaság és a hibamentesség.Második feladat kerékpár kerék felpumpálása minél pontosabban az előírt nyomásra Radó-Szigeten:Első feladat tartós izzást előállítani az asztalon található elemek valamelyikével.Második feladat lufi gyertya feletti melegítése, […]
A döntő véget ért, az eredmények ismertek. A kívülállóknak nem ismert, de nagyon érdekes információt ad az eredmény részletes vizsgálata. A mostani döntősök közül tavaly is döntős volt 4 csapat, gyakorlatilag ugyanebben az összetételben. Akkor nyolc csapat versenyzett, most öt. A mostani 4 helyezett csapat már tavaly is helyezett volt, minimális eltéréssel a mostani eredménytől. […]
Véget ért a döntő. Az időjárás most kegyes volt hozzánk, ragyogó napsütésben járhattuk be az öt helyszint. A döntő végeredménye kemény küzdelem után alakult ki, az alábbi lett a sorrend: 1. A 3 Fázis / PÁGISZ 2. Szárazföldi cápák / Lukács 3. Botsáskák / Révai 4. Szeretem a fizikát / PÁGISZ 5. # ERROR / […]
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Jedlik A Fizika Hősei csapata látható. Csapattagok nevei: Károlyi Kevin, Kocsis Bálint, Fábry Kevin. A felkészítő tanár neve: Káldyné Nagy Viktória
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Baksa Bohring csapata látható. Csapattagok nevei: Szakál Luca, Fehér Olivér, Losonczi Árpád. A felkészítő tanár neve: Kurcsics Rafaella Anna
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Jedlik FastFox csapata látható. Csapattagok nevei: Király Ágoston, Káldi Martin, Élő Zalán László. A felkészítő tanár neve: Káldyné Nagy Viktória
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Révai Hátnemsikerültkitalálni csapata látható. Csapattagok nevei: Blézer Zsófia, Szabó Bernadett, Tóth Mira Zsófia. A felkészítő tanár neve: Meszlényi Nóra
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Jedlik Szigetközi veszedelem csapata látható. Csapattagok nevei: Bartha Bende, Csizmazia Máté, Fazekas Botond. A felkészítő tanár neve: Káldyné Nagy Viktória
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a PÁGISZ A 3 Fázis csapata látható. Csapattagok nevei: Czeitlinger Bence, Kapui Vilmos, Németh Márk Dominik. A felkészítő tanár neve: Bólyáné Lehotai Katalin
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a A Jedlik Freestyle csapata látható. Csapattagok nevei: Lajer Levente, Ujváry Gergely, Tamtom Péter Marcell. A felkészítő tanár neve: Káldyné Nagy Viktória
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Lukács Szárazföldi Cápák csapata látható. Csapattagok nevei: Albrecht Martin, Balog Gergő, Fülep Levente. A felkészítő tanár neve: Lelkes Géza
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Révai Botsáskák csapata látható. Csapattagok nevei: Adorjáni Csongor, Friedmanszki Máté, Harsányi Marcell. A felkészítő tanár neve: Dr. Sávoli Zsolt
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a PÁGISZ Villanybojler csapata látható. Csapattagok nevei: Fekete Ábel, Lidvin Gergő, Müller Máté. A felkészítő tanár neve: Bólyáné Lehotai Katalin
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a A Jedlik Téglák csapata látható. Csapattagok nevei: Bende Huba, Kovács Péter, Szemethy Levente. A felkészítő tanár neve: Káldyné Nagy Viktória
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Jedlik Kretyósok csapata látható. Csapattagok nevei: Czanek Bálint, Simon Kristóf, Szeiber Péter. A felkészítő tanár neve: Banáné Nagy Mónika
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Jedlik Fotonok csapata látható. Csapattagok nevei: Pálfi Barnabás, Bors Zoltán, Szuprics Gergő. A felkészítő tanár neve: Póda László
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a A Lukács Pingvinjei csapata látható. Csapattagok nevei: Hajdú Dávid, Demeter Botond Bence, Gerics Dávid István. A felkészítő tanár neve: Lelkes Géza
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Jedlik Arduino csapata látható. Csapattagok nevei: Ackermann Roland, Kiss Bálint Simon, Kovács Máté Miklós. A felkészítő tanár neve: Káldyné Nagy Viktória
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a PÁGISZ Szeretem a fizikát csapata látható. Csapattagok nevei: Fábián András, Kiss Olivér, Major Szabolcs. A felkészítő tanár neve: Bólyáné Lehotai Katalin
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a A Kazinczy #ERROR csapata látható. Csapattagok nevei: Nyerges Anna, Polyák Mihály, Gecsei Márk. A felkészítő tanár neve: Poócza József
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a Révai Keplikék csapata látható. Csapattagok nevei: Pap Ambrus, Élő Katalin Anna, Jó Bálint János. A felkészítő tanár neve: Bognár Gergely
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a PÁGISZ Majomparádé csapata látható. Csapattagok nevei: Grósz Ádám, Takács Olivér, Morandi Vittorio. A felkészítő tanár neve: Bólyáné Lehotai Katalin
Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Most a középdöntő feladatának videója látható. Ma a A Lukács Farkasfalka csapata látható. Csapattagok nevei: Polgár Dávid, Horváth Dávid Zoltán, Pomázi Botond. A felkészítő tanár neve: Lelkes Géza
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Baksa Bohring csapata látható. Csapattagok nevei: Szakál Luca, Fehér Olivér, Losonczi […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Révai Keplikék csapata látható. Csapattagok nevei: Pap Ambrus, Élő Katalin Anna, […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Jedlik Fotonok csapata látható. Csapattagok nevei: Pálfi Barnabás, Bors Zoltán, Szuprics […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Jedlik Arduino csapata látható. Csapattagok nevei: Ackermann Roland, Kiss Bálint Simon, […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Jedlik FastFox csapata látható. Csapattagok nevei: Király Ágoston, Káldi Martin, Élő […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a PÁGISZ Majomparádé csapata látható. Csapattagok nevei: Grósz Ádám, Takács Olivér, Morandi […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Révai Hátnemsikerültkitalálni csapata látható. Csapattagok nevei: Blézer Zsófia, Szabó Bernadett, Tóth […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Jedlik Szigetközi veszedelem csapata látható. Csapattagok nevei: Bartha Bende, Csizmazia Máté, […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Révai Hátnemsikerültkitalálni csapata látható. Csapattagok nevei: Blézer Zsófia, Szabó Bernadett, Tóth […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a PÁGISZ Szeretem a fizikát csapata látható. Csapattagok nevei: Fábián András, Kiss […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a PÁGISZ Villanybojler csapata látható. Csapattagok nevei: Fekete Ábel, Lidvin Gergő, Müller […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a PÁGISZ A 3 Fázis csapata látható. Csapattagok nevei: Czeitlinger Bence, Kapui […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a A Jedlik Freestyle csapata látható. Csapattagok nevei: Lajer Levente, Ujváry Gergely, […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a A Jedlik Téglák csapata látható. Csapattagok nevei: Bende Huba, Kovács Péter, […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a A Kazinczy #ERROR csapata látható. Csapattagok nevei: Nyerges Anna, Polyák Mihály, […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a A Lukács Farkasfalka csapata látható. Csapattagok nevei: Polgár Dávid, Horváth Dávid […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a A Lukács Pingvinjei csapata látható. Csapattagok nevei: Hajdú Dávid, Demeter Botond […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Lukács Szárazföldi Cápák csapata látható. Csapattagok nevei: Albrecht Martin, Balog Gergő, […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Jedlik A Fizika Hősei csapata látható. Csapattagok nevei: Károlyi Kevin, Kocsis […]
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre az Alprosys Kreatív Fizikaverseny. Idén új helyszin is gondoskodik a további izgalmakról, több néző is láthatja a csapatokat. Túl vagyunk az online feladatok megoldásán, haladunk a döntő felé. Idén 20 csapat jelentkezett, sorban láthatjuk a bemutatkozó videójukat. Ma a Jedlik Kretyósok csapata látható. Csapattagok nevei: Czanek Bálint, Simon Kristóf, Szeiber […]
Ha tavasz, akkor ismét fizika vetélkedő! Idén a “tűzzel játszunk” …! Végy egy csipet fizikát, adj hozzá egy nagy adag kreativitást és máris kész azAlprosys Kreatív Fizikaverseny, amit idén már 5. alkalommal rendezünk meg! A korábbi versenyekhez hasonlóan a főszerep változatlanul a fizikáé lesz, de a kreativitás is elengedhetetlen! Elhivatottak vagyunk a tehetséggondozásban, az esemény […]
A második feladat megoldása magyarázattal.
Véget ért a Kreatív Fizikaverseny az Alprosys Kft. és az Oxygen Media szervezésében. A döntőben 8 középiskolás csapat indulhatott a megmérettetésen, ahol különböző kreatív fizikai feladatokat kellett megoldaniuk a fiataloknak a győri Aranyparton berendezett szabadtéri standoknál
A kezdő forduló és egyben a tudáspróba okos kütyükért feladatok megoldásai a mellékelt videó linken érhetők el.
A bejutott csapatok: Jedlik GDPKazinczy AlmaLukács Szárazföldi cápákLukácsos FarkasokPágisz a 3 fázisPágisz Gyilkos trióPágisz Szeretem a fizikátRévai Botsáskák
https://redmenta.com/hu/solve?ks_id=696324562
A korábbi feladat megoldás eredményei alapján került kialakításra a középdöntő mezőnye. A feladat a videón látható robottal feladatok elvégzése és videózása. A jól sikerült megoldások már a döntőbejutást érhetik.
39 kiállító várta az munkakeresőket a győri ETO Park Hotelban pénteken. Az idén már hetedik alkalommal megrendezett Arrabona Állásbörzére mindenkit vártak, akik akár fizikai, akár szellemi munkával kapcsolatos állás után érdeklődtek.
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a XBC7A69:37A49 csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Abos Gergő, Szabó Taddeus, Papp ÁdámFelkészítő tanár: Póda László
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Letenye SE csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Tankó Ádám, Pilter Barnabás József, Páli DávidFelkészítő tanár: Burnóczkiné Kovács Erika
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Elektrósok csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Varga Bálint, Vig Bálint, Ballabás RichárdFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a VMR csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Kerényi Balázs, Dániel Hetyei, Simon EliásFelkészítő tanár: Bognár Gergely
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Keplikék csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Élő Katalin Anna, Jó Bálint János, Ujvári ZalánFelkészítő tanár: Bognár Gergely
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Indigo Gnomes csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Szabady Réka, László Zsombor, Nagy MátyásFelkészítő tanár: Juhász Zoltán
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Együtthatók csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Dékány Mónika, Nagy Tünde, Varga PannaFelkészítő tanár: Meszlényi Nóra
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Botsáskák csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Adorjáni Csongor, Friedmanszki Máté, Harsányi MarcellFelkészítő tanár: Meszlényi Nóra
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Szeretem a fizikát csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Fábián András, Kiss Olivér, Major SzabolcsFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Gyilkos trió csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Fekete Ábel, Felföldi Áron, Müller MátéFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most az EMEL[s]ŐK csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Simon Kristóf, Horváth Dániel, Kiss DomonkosFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a 3 Fázis csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Czeitlinger Bence, Kapui Vilmos, Németh MárkFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Lukácsos Farkasok csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Pomázi Botond, Polgár Dávid, Fülep LeventeFelkészítő tanár: Lelkes Géza
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Szárazföldi Cápák csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Albrecht Martin ; Balog Gergő ; Bódai VajkFelkészítő tanár: Lelkes Géza
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Premier csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Molnár Vivien Becsei Bálint Kálnai MátéFelkészítő tanár: Takács Éva, Poócza József
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Brémai Fizikusok csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Léránt Zoltán, Szigeti Balázs, Stárits TamásFelkészítő tanár: Molnár Milán
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most az Alma csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Bozóky Albert, Erdélyi Balázs, Győri ÁronFelkészítő tanár: Takács Éva
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Titánok csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Szemethy Levente, Csöngető Csongor, Élő ZalánFelkészítő tanár: Káldyné Nagy Viktória
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Nyerni jöttünk csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Fábry Kevin, Fazekas Botond, Kovács Máté MiklósFelkészítő tanár: Káldyné Nagy Viktória
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Laposföld Tagadók csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Hencz Noel Zsolt, Bérces Ádám Patrik, Orbán-Drávucz BenceFelkészítő tanár: Póda László
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a GDP csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Pintér Gábor, Pop Dávid Tibor, Szabó PéterFelkészítő tanár: Burnóczkiné Kovács Erika
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a BMB csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Káldi Martin, Kocsis Bálint, Bartha BendeFelkészítő tanár: Káldyné Nagy Viktória
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulón, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen bemutatkozó videókat készítettek. Most a Fizika Zsenik csapatának bemutatkozását ismerhetjük meg!Csapattagok: Ackermann Roland, Csizmazia Máté, Kiss Bálint SimonFelkészítő tanár: Káldyné Nagy Viktória
Immár negyedik alkalommal rendezik meg az Alprosys Kreatív Fizikaversenyt, ahol a diákok játékos feladatok megoldásával adhatnak számot az eddig megszerzett tudásukról. Az esemény fő célja, hogy közelebb hozzák a tanulókat a fizikához és megszerettessék velük a tantárgy barátságosabb oldalát.
Idén az Alprosys Kft. is csatlakozott a világszerte ismert és egyre népszerűbb kezdeményezéshez, a Movember kampányhoz. A program célja, hogy felhívják a figyelmet az egészségmegőrzésre, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára a férfiak körében is. A cégnél szerdán zárták az eseményt egy igazi férfias borbély nappal.
Harmadik alkalommal szervezett Karrierbörzét a Széchenyi István Egyetem. Az esemény fő célja a kapcsolatteremtés a leendő munkavállalók és a cégek között. A keddi programon több, mint 40 partner vett részt az intézmény aulájában.
A MOTEK kiállítást – amin évek óta részt vesznek kollégáink is, hogy lehetőségük legyen az egyedi gépgyártásban megjelent legújabb trendeket, megoldásokat megismerni, és hogy széles képet kapjanak a beszállítói portfóliókról – már 40. alkalommal rendezték meg Stuttgarban. Az idei évben több szakterület – projektvezetés, villamos tervezés, mechanikus tervezés, robotprogramozás – képviseletében öt munkatársunk vett részt […]
Általános értelmezésben az innováció egy újdonság, például egy új termék, új szolgáltatás, vagy mondjuk egy új munkafolyamat kidolgozása, létrehozása és bevezetése a gyakorlatban. Ahhoz, hogy egy vállalat igazán innovatív tudjon lenni, szükséges az innovációt támogató munkahelyi környezet, a kreativitást segítő szervezeti kultúra, amely aktív, motivált munkatársakat vonz a vállalathoz. Az ilyen cégek legfőbb jellemzői a […]
Lezajott az Alprosys Kreatív Fizikaverseny, amelynek döntőjében 9 csapat mérkőzött meg. Érdekesebbnél-érdekesebb feladatokkal találkozhattak a versenyzők és a műsorvezetők is! Az biztos, hogy mind a csapatok, mind a stáb nagyon jól érezte magát! Meg is mutatjuk, milyen jó hangulatú, szuper döntőnek lehettünk részesei!
Fizikaversenyen vett részt kilenc középiskolás csapat hétfőn az Alprosys Kft. és az Oxygen Media szervezésében. A diákok három fős csapatokban indultak a megmérettetésen, ahol különböző kreatív fizikai feladatokat kellett megoldaniuk a fiataloknak a győri Aranyparton berendezett szabadtéri standoknál. A felkészítő tanárok egybehangzóan úgy vélik, hogy egy ilyen tudáspróba nagy motivációt jelent a gyerekeknek a továbbiakban.
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Révai Észbontók csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Balla Milán, Vida Andor, Sávoli BotondFelkészítő tanár: Bognár Gergely
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Péterfy McUrak csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Csepregi Márton, Pákozdi Áron, Plózer ÁkosFelkészítő tanár: Sárvári István
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a PÁGISZ Szeretem a fizikát csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Fábián András, Major Szabolcs, Németh BenjaminFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a PÁGISZ Nyugatiak csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Papp Norbert, Menyhárt Dávid, Hanich BenedekFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a PÁGISZ Északiak csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Kovács Barnabás, Demény Máté, Münnich AtillaFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a PÁGISZ Elektro Szakik csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Csíkász Levente, Bekő Levente, Sárközi RolandFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Az Első Kisalföld Karrierpiacon számos lehetőség közül válogathattak a rendezvényre látogatók. Az esemény fő célja, hogy segítsék a vállalkozások munkaerő tervezését és megteremtsék a munkaerők és a munkavállalók közötti személyes kapcsolatot. A rendezvényre szerdán 10 órától délután 5 óráig várták az érdeklődőket az Olimpiai Sportparkban.
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a PÁGISZ Caloright csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Major Huba, Gazdag Alex, Antal KrisztiánFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés!Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a PÁGISZ A 3 fázis csapatának kísérletét ismerhetjük meg!Csapattagok: Czeitlinger Bence Kapui Vilmos Kettinger BenceFelkészítő tanár: Bólyáné Lehotai Katalin
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés! Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Lukácsos Farkasok csapatának kísérletét ismerhetjük meg! Csapattagok: Tóth Dávid, Galambosi Benjámin, Nagy LászlóFelkészítő tanár: Lelkes Géza
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés! Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Lukács Szárazföldi Cápák csapatának kísérletét ismerhetjük meg! Csapattagok: Albrecht Martin, Bódai Vajk, Nagy Erik PálFelkészítő tanár: Lelkes Géza
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés! Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Kazinczy Slatty csapatának kísérletét ismerhetjük meg! Csapattagok: Németh Dominik Élő András Kiss BálintFelkészítő tanár: Takács Éva
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés! Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Kazinczy 10E=mc2 csapatának kísérletét ismerhetjük meg! Csapattagok: Becsei Bálint, Kálnai Máté, Molnár Vivien Felkészítő tanár: Takács Éva
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés! Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Jedlik Valami csapatának kísérletét ismerhetjük meg! Csapattagok: Földi Dániel, Papp Ádám, Szabó Taddeus Felkészítő tanár: Póda László
Idén is folytatódik a sikersorozat, az Alprosys Kreatív Fizikaverseny javában zajlik! A csapatok túl vannak az online fordulókon, a cél a döntőbe kerülés! Nézzük, milyen kísérletet bemutató videókat készítettek a mozgás témakörben! Ma a Jedlik Titánok csapatának kísérletét ismerhetjük meg! Csapattagok: Élő Zalán, Csöngető Csongor, Szemethy Levente Felkészítő tanár: Káldyné Nagy Viktória